Image Maximum


2009.02.03. 

Azaz IMAX, vagyis 3D-s mozi. A technika már a ’70-es évek óta létezik, de miért is nem terjedt el általánosan? Miért nem nézünk minden filmet háromdimenziós változatban? A válasz – most is, mint sok esetben – a pénz.

A „látvány maximális”, azaz a vászon nagyobb, mint a hagyományosak, más a képarány, a kép minősége jobb (lényegesen nagyobb filmet használ a 35 milliméteresnél). A felbontása nagyobb, ezáltal a vászonhoz is közelebb lehet ülni. Valóban, először azt hittem, hogy a nyakam ki fog törni, ugyanis túl közel vagyok a vászonhoz, s kicsit az is zavart, hogy még a perifériás látásommal sem tudtam átfogni a teljes képet. No, de kiderült, hogy ez nem okoz gondot, ugyanis a kamera is legtöbbször csak egy pontra fókuszál, így még ha akartam volna sem tudtam volna másra figyelni, mint arra, amire az operatőr irányította a tekintetünket. Megvolt a „fogdosós” élmény is; az arcomba lógó liánokat, meg a pattanó kődarabokat akár meg is tudtam volna érinteni.

A T-Rex-es csodát néztem meg, s ugyan nem volt valami veretes műalkotás, mondhatni, kicsit bugyuta volt, de várakozásaimat azért fölülmúlta. Archeológus apuka érdeklődő kislánya beszippantotta a gázt, ami egy leletből szivárgott és hipp-hopp, visszatért a krétakorba. Itt aztán üvöltött az arcunkba a tyrannosaurus, láttuk a fészkét is, miközben bejártuk a fél dzsungelt. Nézhettük madártávlatból a tájat (hányingeres buszozóknak nem ajánlom) és közvetlen közelről a régészeti feltárásokat. Ez a háromnegyed órás gyíkos csoda 1750 Ft-ba került, de nem is csodálkozom, hiszen egy ilyen film előállítási költségei is hatalmas összeget tesznek ki. Arról nem is beszélve, hogy milliós nagyságrendbe kerülne egy kópia elkészítése, szemben a hagyományos film pár százezres kópiaköltségével. Így általában ezeknek a filmeknek nincs hangrögzítése, külön szinkronizálják a vetítéskor, ezért az eredeti bejárhatja az egész világot. Muszáj is, különben anyagilag nem érné meg ilyen filmet forgatni, ugyanis a felvevő is méreg drága (megszámlálható darabszámban létezik), s emellett még írtóra nehéz is, tehát a forgatás logisztikailag is kihívást jelent. Ha mindez nem elég érv amellett, hogy ne forgassunk 3D-s filmet, akkor elmondom még, hogy a vetítőgép hatalmas méretű, lámpái őrült teljesítményűek, külön hűtőberendezést kell alkalmazni miattuk. A szemüveg sem olcsó, amit a bejáratnál a kezünkbe nyomnak. Soroljam még? Hát ezért nem mozizunk mi mindig 3D-ben. A nagy mozi hálózatok viszont tervezik a digitális 3D mozi bevezetését, elterjesztését, mivel ez lényegesen költségkímélőbb megoldás. Például a Cinema City Szegeden és Győrben nyit ilyet.

Amúgy a friss animációs filmeket már háromdimenziósban nézhetjük, mondjuk a Volt-ot, vagy a Jégkorszak 3-at. Hova lehet még innen fejlődni? Bizonyára eljön az idő, amikor már mindez az otthonokban is elterjedt lesz, teljesen hétköznapi, hiszen már most itt állunk egy újabb technikai korszakváltás elején. Igaz, ez számomra kicsit utópisztikus, amolyan „fahrenheites” dolog, amikor apu esténként sörözgetve a Tv előtt már polárszűrős szemüvegben ül…


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Regisztráció / Bejelentkezés

Nyelv váltása