Spiró György: Kémjelentés


2011.06.21.

Az idei könyvhétre jelent meg a szerző új novelláskötete. Az események sokszor passzív elszenvedője/aktív áldozata vall gyermekkori emlékfoszlányairól és felnőttkori kis „sokkjairól” – leginkább az elmúlt rendszerből, no meg azelőttről és azutánról. Merthogy előtte és utána is volt élet, meg persze közben is. Valamilyen. Milyenek azok a lenyomatok, ráncok, amelyeket a magyar történelem hullámai mostak az arcunkra? Melyek azok a félelmek, az általuk feltételesen kiépített reflexek, amelyek generációk zsigereibe ivódtak észrevétlen? És meddig mozgatja még mindez a magyar világot?

Az elmúlt rendszernél is jóval messzebb mehetünk, hiszen ahogy a szerző is írja: „A magyar vidéken évszázadok óta nem változott semmi. Jókai és Eötvös József országa ez, a Rab Ráby és A falu jegyzője világa, ahol bármilyen justizmord bármikor esedékes.” És ezzel muszáj egyetérteni; túlságosan mélyen gyökerezik ez a mentalitás ebben az országban; évszázados beidegződés. A besúgórendszer kiépítése már csak hab volt a tortán. Kiépült, mert kiépülhetett és működött. Nem tudhatod, kiben bízhatsz és ki fog eladni egy tál lencséért. Erről szól például a Melyik szomszéd? és a kötetnek címet adó Kémjelentés. Meg arról is, hogy ki milyen gerinccel viseli a rá mért sorsot (Hajbók, Lehet, hogy ő az, Díszpolgárok).
Ha már biblikus metaforát citáltam fentebb; elég „zsidózás” érte a szerzőt, ami benne kellőképpen nyomot hagyott, meg a jelen köteten is, nem egy novelláját szövi át (Amit a tanár mondott). „Spiró elsősorban és kizárólag magyar író, aki mellesleg zsidó, főleg, mert annak mondják” – jelent meg róla korábban. Ami egyébként engem hidegen hagyna – leszámítva, hogy írásaiban lépten-nyomon vélt vagy valós „zsidóságába” botlom. Mióta 2009-ben érettségi tétel lett, felütötték a fejüket különféle nézetek és ítéletek vele kapcsolatban, parázs viták izzanak mind a mai napig. Így ha tetszik, ha nem, ez a kérdés esetében megkerülhetetlen. Ő maga így vallott erről tavaly: „Külföldön könnyebben vagyok magyar író.” Amúgy meg senki sem próféta…
Amiről ír, annak forrása sokunk közös élményanyaga, de a lényeg mégsem a múlt rendszerek memoárjában keresendő. Olyan élethelyzetek ezek, amelyek kortól, helytől függetlenek, emberi természetünkből fakadó, örökkön ismétlődő szituációk, jellegzetes konfrontációk hol emberrel, hol erkölccsel, hol pedig saját magunkkal. Ezért is köszönnek vissza a Spirótól már megszokott beszélő nevek, mint jelen esetben a Ravaszdi és a Balek. Ravaszdik mindig is lesznek, akik megpróbálják Balekokat „palira venni” (A két igazgatók). Nemzeti típusokról szól a Milyenek a csehek (meg a magyarok meg a lengyelek)?, és megnevettet. Már ha valaki tud kínjában nevetni a nem túl kedvező képen; mert ilyenek a magyarok, ha jólesik a kritika, ha nem.
A politika és a bürokrácia természete sem változik soha; évezredes történetek. A kisember „szabadságharca” a mindenkori rendszerben, az árral szemben való kapálózása csak nagy erőfeszítés árán és csupán időlegesen lehet győzedelmes (Hetvenkilenc augusztusa). Mindennapi küzdelmeink közepette, rögzült mechanizmusainkban átsiklunk az élet valódi értékei felett, épp azokon a dolgokon, amik az élet esszenciáját adnák, a körülmények kérlelhetetlenül sodornak tovább, egyre messzebb, nincs időnk, nincs alkalmunk, nincs érdeklődésünk, nincs minőségi életünk (Domb).
Többször fölbukkan az elmúlás, a kötődés-elengedés, a felelősség és a lelkiismeret kérdése is. Mennyit tudunk tenni valamiért/valami ellen, mennyit szabad tenni és mennyit muszáj (Lodku unyeszló, Őszi eső, A két boldog magyar)?

Az Ünnepi Könyvhét kapcsán elgondolkodtató, hogy milyen sok „múltban kotorászós” mű jelent meg, a jelennel nem sokat foglalkozunk. A miértet lehet kutatni, de a válasz biztosan a jelenünkben keresendő, gyanítom, jobb, ha a kérdés költői marad. Spiró is jórészt a „múltban kotorász”, mégis aktuális a novellagyűjtemény éppen a már említett örök szituációk és erkölcsi dilemmák miatt. Akinek még nem sok a magyar valóságból és a „dicső” múltból, olvassa bátran!

Fülszöveg
Nehéz műfaj a novella: egy-két oldalon teljes világot ábrázolni, a bonyolult emberi viszonyokat tömören leírni, az olvasó érzelmeire erősen hatni, s ehhez egyszerűen, képszerűen és drámaian fogalmazni. Nincs két egyforma novella, mindegyiknek saját szabályai vannak akkor is, ha a szerző történetesen azonos; minden egyes novellát addig kell kalapálni, amíg korábban nem sejtett törvényei napvilágra jönnek. A novella legyen igaz is, legyen mese is: essen egybe az olvasó tapasztalataival, de legyen csábítóan különös a formája, a cselekménye pedig – bármennyire rövid is – fordulatos. Legyen megjegyezhető a történet, mint egy-egy pontos verssor, és toluljon fel az olvasó emlékeiből, ha kilátástalan helyzetbe kerül. Nehéz műfaj, ezért is próbálkozik vele az ember újra meg újra. Nagy írók sokszor segítettek rajtam: magányomat és tanácstalanságomat enyhítette, amikor váratlanul felmerült bennem egy-egy rég olvasott, egykor talán csak félig értett novella látomása, és a szerzővel lelki közösségbe kerülvén beláttam, hogy más is megélte már ugyanezt.


Spiró György: Kémjelentés

Magvető, Budapest, 2011
Kötött, 123×184 mm, 216 oldal, 2690 Ft
ISBN: 9789631428674

A szerzőről az AEGON Művészeti Díj kapcsán

Spiró laudációja Jenei Zoltánról 


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Regisztráció / Bejelentkezés

Nyelv váltása