Haarberg Orsolya, Erlend Haarberg, Unnur Jökulsdóttir: Izland – a végletek földje


2011.11.23.

2011-ben Haarberg Orsolya lett „az év természetfotósa”. Egyik műve – amely kiérdemelte „az év természetfotója” címet –, az izlandi Hverfell-krátert ábrázolja. A díjat a közelmúltban adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban rendezett, sajtótájékoztatóval egybekötött díjátadón. Egyúttal megnyitották a díjnyertes fotókból rendezett kiállítást is, valamint bemutatták Az év természetfotói – Magyarország 2011 című kötetet. Haarberg Orsolya egyben társszerzője a National Geographic Könyvek Izland, a végletek földje című magyar és angol nyelvű kiadványainak is.

Haarberg Orsolya egyben társszerzője a National Geographic Könyvek Izland, a végletek földje című magyar és angol nyelvű kiadványainak is.
A fotóalbum filmvetítéssel egybekötött bemutatóját 2011. november 11-én este tartották a Nyugati téri Alexandra Könyvesház Pódiumán Haarberg Orsolya, Erlend Haarberg és Unnur Jökulsdóttir részvételével. Erlend szintén fotós, és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy házastársak, Unnur pedig izlandi írónő, aki a fotóalbum szövegét írta. A beszélgetést ifj. Vitray Tamás, a kötet fordítója vezette.
A bemutató a filmvetítéssel kezdődött, pontosabban egy 10–15 perces digirámát láthattunk az izlandi képekből, ezt követte a kötetlen, személyes hangvételű beszélgetés, amely, igaz, kicsit döcögősen indult, ám aztán mindenki bemelegedett.
Megtudhattuk, hogy Orsolya Norvégiában ismerkedett meg későbbi férjével, 2005-ben összeházasodtak, és azóta is közösen fotóznak. Ez a kiadvány immár a sokadik közös munkájuk. Noha egy párost alkotnak a munkában is, azért általában két különböző témán dolgoznak, teljesen önállóan. Erlendet inkább az állatok viselkedése, fejlődésük érdekli, Orsolyát pedig inkább a táj, amelyben természetesen megjelenhet az állat is, de csupán mint a kompozíció része. A két stílus és érdeklődés változatos képi anyagot eredményez.
S hogy miért pont Izland? Orsolya 2008-ban kapott megbízást három hónapra Izlandon, s azóta is folyamatosan járnak vissza Erlenddel, mert beleszerettek a vidékbe. Ez idő alatt jelentős mennyiségű anyagot készítettek.

Izland lenyűgöző; az ellentétek vidéke; tűz és jég, sötétség és fény egyaránt megférnek egymás mellett. Czakó Zsolt, a könyv tervezője is erre a koncepcióra épített, a táj ellentétpárjaira, kontrasztjaira. Izlandot összesen 300 ezer ember lakja, és sok a néptelen terület, ahol nincsen ember alkotta tárgy, objektum. A hangsúly inkább a geológián van, a vulkánokon, a gleccsereken, hiszen ezek a táj fő jellemzői. Érdekesség, hogy a vulkanológiában is számos kifejezés használatos, amelyet az izlandi nyelvből vettek át és nincs egyéb megfelelője. A vulkán kifejezés például szigetet, hegyet, gleccsert jelent.
Sok érdekességet hallhattunk a személyes beszámolókból, többek között, hogyan közlekednek sível és autóval, és mennyire kell ismerni a veszélyes területeket. Elképesztő, hogy létezik olyan 2000 éves lávamező, amely jelenleg is olyan hőmérsékletű, hogy a ráeső hó elolvad rajta.

A borítón szereplő kráterről elmesélte, miben rejlik a fotó különlegessége. Az erodált mélyedésekben megül a friss hó, s hiába süvít a szél bizonyos szögből, ezekből a mélyedésekből képtelen kifújni a havat. Mindez különleges, fehéren csíkozott mintázatot, felületet eredményez, amely szintén a ritka izlandi jelenségek egyike.
A páros jelen volt az elhíresült 2010. évi vulkánkitörésnél is. Talán sokan emlékeznek rá, amikor a levegőbe került vulkáni hamu miatt a légi közlekedés Európa-szerte megbénult egy időre, és az izlandiak azon mulattak, hogy a külföldi médiumok képtelenek helyesen kiejteni az Eyjafjallajökull vulkán nevét. A könyvben erről a kitörésről is láthatunk képeket.

Erlendnek köszönhetően állatokról is találunk fotókat; madarakról és sarki rókákról. Ezek láttán mindenkinek ellágyul a szíve. Alapvetően természetesen a sarki rókák vadak, de Orsolyáéknak sikerült pár szelídebb példánnyal összeismerkedni, és egészen közelről fotózták őket. Néhányuk még a faházuk ajtajánál is sorban állt egy kis étel reményében, úgyhogy a téma szó szerint házhoz jött.
A jegesmedvék helyzete már korántsem ennyire szívderítő. Ahogyan a globális felmelegedés miatt a jégpáncél egyre több helyen megolvad, már nem összefüggő, hanem egyre inkább széttöredezett, az állatok nem képesek ezeken a területeken vadászni. Arra kényszerülnek hát, hogy hatalmas távolságokat tegyenek meg úszva a zsákmányért. Amikor pedig teljesen kimerülve és kiéhezve szárazföldre lépnek, sajnos emberre támadnak. Törvényt a sorsukkal kapcsolatban nem alkottak még ugyan, de úgymond izlandi szokásjog, hogy a szárazföldre tévedt jegesmedvéket azonnal lelövik, megelőzvén ezzel a tragédiát, hiszen egy ilyen ragadozóval való találkozás kimenetele egyértelmű.
Unnur Jökulsdóttir, a kötet szövegének szerzője izlandi születésű, a nyári hónapokat északon tölti, a télieket délen. Orsolyáéknak egy izlandi fotográfus mutatta be, jó kapcsolatot ápolnak azóta is, így jött az ötlet, hogy Unnur írja az albumhoz a szöveget. Noha korábban is kommentált már kiadványokat, ezt a felkérést azért tartotta különösen izgalmas kihívásnak, mert nemcsak a táj ábrázolása jelent meg a kötetben, hanem a vadvilágé is. Orsolyáékat ezenkívül pedig maximalistának tartja a szó jó értelmében. Tudta, hogy a munkájukkal szemben igényesek – fáradságot nem kímélve, a zord körülmények ellenére még télen, januárban is fotóztak. Izgalmasnak találta azt is, hogy nem izlandi fotós kiadványának elkészítésében működhet közre, hanem egy külföldi, jelen esetben magyar fotóssal dolgozhat, aki merőben másképp, más szemszögből látja a szülőföldjét, mint az izlandiak.
A nézők soraiból bárki kérdezhetett, bekapcsolódhatott a beszélgetésbe, ettől oldott hangulatú volt a rendezvény, majd végül a szerzők igény szerint dedikálták az albumokat, miközben kellemes légkörben bort lehetett kóstolni a terem egyik végében a Matias Pincészet jóvoltából.

A könyv igényes kivitelű, különleges képekkel, karácsonyi ajándéknak is kitűnő.


Haarberg Orsolya – Erlend Haarberg – Unnur Jökulsdóttir:
Izland – A végletek földje

Geographia Kiadó, 2011
Kötött, 255×255 mm, 256 oldal, 9900 Ft
ISBN: 9786155105104


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Regisztráció / Bejelentkezés

Nyelv váltása