Piaf á la Vári


2009.06.26.

Igaz, hogy a színházi szezonnak már vége, viszont van itt valami a pesti Broadway-n, amit a következő évad elején érdemes megnézni, mármint, ha valaki kedveli Párizst és az elvarázsoló hangulatokat. A hosszú sétákat, antikvár könyveket, az almabort és lágy harmonikaszót. És ha már zene, akkor andalító, recsegő gramofonról szóló, múlt századi sanzon egy kis füstös kávézó félhomályos zugában… Csak Piaf lehet.

Efféle francia hangulatot varázsolnak a Budapesti Kamaraszínházba Vári Éva és zenész társai. Az Edith Piaf életét bemutató egyszemélyes darab elég embert próbáló. Másfél órán keresztül lekötni a nézőket, szóval tartani őket, vagyis inkább „dallal tartani” egyedüli szereplőként nem könnyű feladat.

Piaf életét besűríteni másfél órába, ez sem kis kihívás. Hiszen életéből kalandregényt lehetne írni; alulról emelete fel őt a sors hirtelen magasra, majd dobálta hol le, hol fel, mintha csak libikókán ülne. Igaz ez karrierjére és magánéletére egyaránt. Az utókor persze igazolta őt – ahogy az már lenni szokott – post humus. Sanzonjaira még ma is vastaps éled és a nézőtéren nem csak idősek ülnek…

Aki minőségi ülőhelyet akar foglalni, annak időben kell érkeznie, mert „aki kapja, marja” alapon megy a helyfoglalás. A tisztelt nézősereg elég kulturáltan viselkedik, ezúttal nem tapossák egymást kíméletlenül, inkább, mint a rendes napközisek, kettes sorba fejlődve várnak - érkezési sorrendben - a bejutásra. Késéssel kezdünk, bár ez már fel sem tűnik, csak a külföldi profik erénye a pontosság, itthon nem divat.

A tangóharmonikás megalapozza a hangulatot, bár még - fokozva a várakozást - valamennyi lámpa ég és csak akkor alszanak ki a fények - a főreflektor kivételével -, amikor Vári Éva megjelenik a színpadon. Piafot már sokan, sok módon előadták, de Vári Éva kicsit magába is itta a „piafságot”; Pam Gems Piaf című darabjában is sokáig játszotta a főszerepet. Azon túl, hogy a hosszú monológok „életszagú” előadását könnyedén adja, fűszert ad a műsornak azzal is, hogy egészen átvette a „piafos” gesztusokat, mozdulatokat. Nem hiába; egész életében Piafot játszotta a legtöbbet…

Egy dolgot viszont nagyon hiányoltam. Egyetlen dal sem hangzott el franciául, kizárólag magyarul. Értem én, hogy a közönség jó része így közelebb érezheti magához a dalokat - hogy még érti is, nem csak érzi -, de a sanzonos hangulat fényét sajnos tompította a magyar előadás. Elég lett volna a hangulat-festés miatt legalább a darab végén elénekelni eredeti nyelven például a Mylord-ot, biztos vagyok benne, hogy a vastaps nem maradt volna el. Sőt.

Vári Évát egyébként idén tüntették ki Kossuth-díjjal, de van már több Súgó Csigája, Jászai Mari díja, megkapta az Érdemes Művész címet és örökös tagja lett a Halhatatlanok Társulatának is. A Budapesti Kamaraszínháznak 1993 óta tagja - a Színház 1991-ben alakult a Népszínház jogutódjaként -, előtte Pécsen dolgozott hosszú ideig, de pályakezdőként a kaposvári Csiky Gergely Színháznál is játszott.


Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Regisztráció / Bejelentkezés

Nyelv váltása