XX. Váci Világi Vigalom


2012.08.02.

Az elmúlt hét végén jubilált a Váci Világi Vigalom elnevezésű nyári rendezvény. Úgy tűnik, az idei évet a húszas szám fémjelzi – legalábbis, ami a fesztiválokat illeti –, ugyanis a Sziget is idén ünnepli húszadik születésnapját. Ellátogattam a Duna partjára én is, hogy megnézzem, milyen is nagykorára a váciak büszkesége. Az idő kegyes volt hozzám, hét ágra sütött a nap, már a semmittevésben is lehetett izzadni. Semmittevésről azonban szó nem volt, mert a város az aktuális rendezvényén kívül is szolgál látnivalóval.

Legismertebb talán mind közül a Konstantin téren álló székesegyház. Többek között ez is egyik helyszíne volt a számos koncertnek. Itt tartotta hangversenyét a Szent Cecília Kórus, amit ezúttal kihagytam, de a dóm épületét nem. Alapjait 1761-ben rakták le, ám az építési tervek a kivitelezés közben módosultak. Ennek oka a bekövetkezett püspökváltás volt. Az új püspök kicsit takarékosabb volt, és a költségeket tekintve szorosabbra húzta a nadrágszíjat. Az épületet 1772-ben már fel is szentelték. Természetesen, ahogy a legtöbb Duna menti településen, a főbejárat a folyó irányába néz. (Esztergom kivétel, mert esetében nem voltak hajlandók lemondani az óriási felvezető térről és lépcsősorról, ami a Duna irányába nem lett volna kivitelezhető.)

A váci székesegyház messzebb van a parttól, így hatalmas üres tér nyitja meg a horizontunkat és engedi szabadon tekintetünket. Ezzel is hangsúlyozza az épület nagyságát – képletesen értve és a gyakorlatban is, ugyanis méretei grandiózusak. Stílusát tekintve klasszicista, bár barokk jegyeket is hordoz.
Beléptem az előtérbe. Tovább nem merészkedtem rövidnadrágban és ujjatlan fölsőben. Az ajtóból kukucskáltam befelé, amikor a prospektusokat és kegytárgyakat áruló néni kedvesen invitált.

– Nem, nem mehetek. Nem úgy vagyok öltözve. – mondtam.
– Az Jézust nem zavarja, kedveském. Higgye csak el, és jöjjön be!

Készséggel elhittem neki, én is így gondolom. Jólesett. Így látogattam meg a dómot, s gyújtottam egy mécsest, majd elbúcsúztam.

Átvágtam a téren, egyenesen lefelé a Duna partjára. Kora délután volt, a nagy koncertek még nem kezdődtek. Végigsétáltam hát az árusok hosszú során. Az egyik oldalon a textíliákat, ágytakarót, terítőt, párnahuzatot árusítók kínálták portékáikat. Volt itt hagyományos népviselet, paraszting és pruszlik, valamint alsószoknya is erdélyi asszonyoktól, akik maguk is viseletben voltak. Természetesen a bóvli, az utánzat, a silány minőség itt is képviseltette magát az eredeti mellett.

Lehetett kapni házi mézet és gyógynövényszappant, bőrdíszműves termékeket és késeket, táskát, cipőt, ruhát és könyvet. Kedvére böngészhetett, akinek volt ideje és türelme hömpölyögni a lassú tömeggel. Viszont nem csak a szemnek volt eledele, hanem a gyomornak is; kenyérlángos és rétes, de egytálételek is gazdag választékban. Az árak fesztiválhoz mérten még éppen elfogadhatóak voltak, egy rétes 400 forintba került, ha kettőt vettél, csak 600-ba. A mérete pedig igencsak megérte az árát, kiadós szeletet adtak. Alkoholból is gazdag választék volt. Itt nem úszhattunk meg egy felest 600 forint alatt, de természetesen ennek többszöröséért is lehetett választani a különlegességekből, ha valaki a csúcskategóriát favorizálta. A borok és sörök ára széles skálán mozgott szintén a minőség függvényében.

Mobil vécéből nem volt hiány, és még a felszereltsége, tisztasága is kielégítő volt egészen estig. Közkút is üzemelt a közelben, ahol kezet moshattunk, feltölthettük vizespalackjainkat, lemoshattuk lábunkról a rendezvény porát. Az infrastruktúra tehát megfelelt.
Egyesek sátorral érkeztek, hogy mindhárom napot Vácott tölthessék. Bőven volt helyük felverni a sátraikat.
A gyerekek sem unatkoztak, mert a vándor vurstlis körhintákon kívül kipróbálhatták a célba dobást dárdával, dobócsillaggal, vagy megnézhették a baranta birkózást. Huszárbemutatót is tartottak. Testközelben lehettek a kicsik a lovakkal, simogathatták őket, felülhettek a hátukra. A huszárok pedig hagyományos viseletben még ágyús bemutatót is tartottak. Táborhelyükön folyamatosan szóltak a katonadalok, huszárnóták, verbunkok.

Amikor a nagy nyüzsgésből elegem lett, lesétáltam a közeli Duna-partra és a fűben fekve élveztem, ahogy hűsíti a homlokom a folyóról érkező szellő. Olyan nyugalom honolt, hogy észre sem lehetett venni, hogy pár tíz méterrel arrébb javában zajlik az élet. A vízen kenusok eveztek, a parton kutyájukat sétáltató kisfiúk rúgták a kavicsot, szerelmespárok búgtak az árnyékos fák alatt.
Estig voltam itt, majd elindultam a fesztivál egy másik helyszínére, a Március 15. térre, ahol a 29 éves Ghymes együttes adott „élő” koncertet Szikraszemű címmel. „Élő” koncert. Ezen a kifejezésen élcelődött Szarka Tamás is, az együttes énekes-zenésze, hiszen a nem élő koncert, angolosan play back egy önmagában való műfaji ellentmondás. Ha nem élőben zajlik, akkor nem koncert. Egy igazi zenész, aki valamit is ad magára, nem „playbackel”. A 29 év alatt ők is csak egyszer tették, azt is muszájból.
A legutóbbi albumukon szereplő dalokat játszották. A tér megtelt. Az átlagéletkor valahol 50 év körül lehetett. A közönség jó része az előre odakészített műanyag székeken foglalt helyet, ott ücsörgött karót nyelve. A koncert tetszett, a zenészek szenvedélye töretlen, ahogy a szenvedélyük iránti áhítatom is, a közönség viszont már kevéssé adta át magát a zenének. Sajnáltam.
Az összes rendezvényhelyszínt és programot felsorolni nem kívánom, sem pedig a város nevezetességeit és látnivalóit, de az biztos, hogy minden korosztály talált magának elfoglaltságot. Érdemes jövőre is ellátogatni Vácra legalább egy nap erejéig, a
fesztivál honlapján tájékozódhatnak.


 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Regisztráció / Bejelentkezés

Nyelv váltása