Közelstávol

Közelstávol - Észak-indiai útinapló

A Magyarországi Református Egyház Missziós Irodája több éves hagyomány alapján utaztat ki évről évre orvosokat Indiába, hogy karitatív munkájukkal javítsák az ott élők egészségügyi ellátását. Az én barátnőm is így dolgozott Indiában egy évet önkéntesként férjével. Az ő egy évük alatt én is meglátogattam őket, így módom volt belelátni abba az emberfeletti munkába, amit a szűkös körülmények ellenére próbáltak végezni. Egy hónapot töltöttem Indiában és gyakorlatilag bejártam az ország északi részét fehér nőként mindenféle utazási iroda és egyéb szervezet segítsége nélkül, teljesen önállóan. Nem kevés tapasztalattal gazdagodtam. Miért ajánlom? Ha már jártál ott - azért. Ha nem jártál még ott, de tervezed - azért. Ha meg nem jártál még ott és nem is tervezed - azért. Persze Indiára nem lehet felkészülni, akárhogy szeretnénk. Nem is kell. Hagyjuk az előítéleteket és feltevéseket is. Van, aki az egzotikumot keresi, van, aki nosztalgikusan vágyódik a '60-as évek Indiája után, amikor tömegével lepték el az országot a hippik, divat lett jógázni, meditálni és gurukhoz járni. Van, aki a kalandot látja benne, valakit a szélsőségek, az ellentmondások országa érdekel, és akad olyan is, aki megundorodott a nyugati világtól, esetleg lelki megnyugvást remél. Tény, hogy sokunkat vonz ez az ország különféle okokból. Engem is vonzott. Tudtam, hogy egyszer útra kelek. Tudtam, hogy látnom kell nekem is, hogy véleményt formálhassak róla. India nagy utazás. Nem elsősorban földrajzi értelemben, hanem mindenkinek magában. Alkalom tapasztalatszerzésre önmagunkról. Belső utazás, önmagunk feltérképezése. A nagy eszmélések, rádöbbenések helyszíne. Azt hiszem, Ázsia-függő lettem. A nyugati civilizációból időről-időre el kell "menekülnöm" keletre, hogy újra önmagamra találjak, hogy "visszataláljak". És egy vallomás: az út alatt beleszerettem "valakibe". Úgy hívják: Himalája. Hozzá többször is visszatértem, igaz, nem India felől. Az utazás közben rengeteg körülmény zavarhat. Ám ha az ember át akarja élni a pillanatot, és szeretné élvezni annak szépséget, meg kell tanulnia, hogy észlelje ugyan a zavaró mellékkörülményeket, de ne engedje, hogy ezek a benyomások hassanak rá, mi több, elhatalmasodjanak rajta, mert akkor vajmi keveset értékel az őt körülvevő világból. A lényeg mindezek mögött rejlik; ahogyan az emberek hozzád szólnak, ahogyan az ott élők mindennapjainak része lehetsz. Amikor feltöltődsz attól, amit egy idegen néhány kedves gesztusával adhat. Ahogyan végigsimít a kezed évezredes köveken és több száz éves fákon. Amikor földtörténeti korszakok elevenednek meg előtted gigászi hegycsúcsok tetején állva. És annak is megvan a szépsége, amikor este lemosod lábadról az út porát. Mindebből írtam egy könyvet, pontosabban egy útinaplót, amely először 2012-ben látott napvilágot, majd a könyvem angol változata is megjelent 2015-ben Nearby faraway címmel. Utóbbi e-book formájában is elérhető.

Két "nagyon tiszta" fehér nő Indiában. Sok szó esik az útikönyvben a tisztaságról, mind hétköznapi, mind spirituális értelemben. A szerző nem csoportos utazáson, és nem is a turizmus hátizsákos válfajával járta be Indiát. Úgy indult el, hogy egy keleti, férfidomináns társadalomban messziről jött nőként a saját elképzelése szerint térképezi fel a világ második legnépesebb és az egyik legszínesebb országát. Nem az útikönyvsorozatok mindent kipipáló tudatosságával, hanem a világra, más kultúrákra kíváncsi európai és főként szabad szemmel. Ez adja a kötet érdekességét és intimitását. A turisztikai látnivalók, Delhi, Dárdzsiling vagy épp a Himalája; csodás, furcsa és kellemetlenebb élmények mellett a szerzőnek nap mint nap rá kell döbbennie, hogy egy belső, szellemi utazást is átél. Megkérdőjeleződnek és átértékelődnek a fogyasztói társadalom szabályai és elvei. Az "út" mélyebb értelmet nyer.

Lehotka Gábor, olvasószerkesztő

"A Föld legnépesebb demokráciájának kiemelkedő a szerepe napjaink világpolitikai-hatalmi átrendeződésében. Feltörekvő ázsiai hatalom, globális játékos, regionális és világgazdasági erőközpont, stratégiai fontosságú állam, amellyel hazánk kiváló kapcsolatokat ápol. A szubkontinensnyi ország iránti megnövekedett érdeklődés érthető: India hamarosan meghatározó szerephez jut az emberiséget foglalkoztató nagy kérdések megoldásában, miközben gazdasági fejlődése révén próbálja emelni egymilliárdnál is nagyobb - igen nehéz körülmények között élő - lakossága életszínvonalát. Az ottani mindennapok, az indiai csoda megértéséhez ad személyes élményeken alapuló, igen szemléletes képet a könyv, amelyet szívesen ajánlok a téma iránt érdeklődők széles tábora mellett másoknak is."

Dr. Pálmai Géza, indiai nagykövet

Stanczik Edina: Közelstávol
Észak-indiai útinapló
Budapest, 2012
354 oldal
ISBN: 978-963-89699-0-3

Megrendelem